Nagyon sok probléma uralja a héten városunk közéletét. Vezető hír a kórház ügye, valamint a szemét és a kosz. Mindkettő indulatokat kelt, hiszen mindenkit érint.
Beszéljünk először a kórházról!
Kb. 2 hete röppent fel a hír, hogy újabb embereket küldtek el. Mondhatnánk, hogy ezek nyugdíjasok, de csak akkor igaz, ha helyettük jönne más. Sajnos nem így van. Az emberek aggódnak, s ezt ki is fejezték.
Kórházunk a Kecskeméti Megyei Kórház telephelye, az itteni vezetőnek nem sok szava van. Elküldtek orvososokat, szakdolgozókat, de olyanról is tudunk, hogy többeknek felére vették le a munkaidejét.
A Békés Kalocsáért Egyesület politikamentes demonstrációt szervezett múlt hét csütörtökre. Először is! Hogyan lehet egy demonstráció politikamentes?
Ha valami ellen felemeljük a szavunkat, akkor az uralkodó hatalom ellen tesszük. Az uralkodó hatalom pedig a Fidesz. Ha a Fidesz döntése ellen tüntetünk, akkor bizony politizálunk.
A politika szitokszóvá vált, pedig nem az. Nézzük csak!
A politika kifejezés az ókori görög polisz névből ered. A politika szó magyar jelentése: közélet, ez értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, tevékeny (aktív) vagy tétlen (passzív) politikát folytat.
Ennek értelmében tehát a politikamentes demonstráció abszurdum. Max. pártpolitikától mentes.
Mindegy. Elmentünk. Voltunk kb. 200-an. Sok vagy kevés? Nézőpont kérdése. Más településekhez képest sok. Kalocsán nem félnek annyira az emberek, mint pl. a környező településeken. Itt még akad civil kurázsi.
Ugyanakkor József Attilával szólva „ a fortélyos félelem” itt is jelen van. Egyetlen polgármester sem mert eljönni, pedig hívták őket. Beállnak a sorba, mert féltik a településüket.
Jól szervezett volt az esemény, csak dicsérni tudom. Aztán drága polgink kiírta, hogy csak ellenzéki lázítás folyik, nincs itt semmi baj. Persze. Meg kellene kérdezni azokat, akik mostanában benn voltak az intézményben. Sok- sok kórházi dolgozóval beszéltem. Nyíltan nem szólhatnak, mert fenyegetik őket. Privátban azonban elmondják, hogy mi a helyzet. Nincs eszköz, ha elromlik, nincs pénz a javításra.
Drága Gézánk olyan stréber volt, hogy a tegnapi testületire meghívta Dr. Gondos Miklós főigazgató urat, hogy magyarázza a magyarázhatatlant. Azt mondta, hogy nem is érti, mi a bajuk a kalocsaiaknak, amikor minden szép és jó.
Persze. Ő is csak egy szem a láncban, mást nem mondhat.
Mi továbbra is kiállunk az érdekeinkért, azaz politizálunk. Miért baj az egy demokráciában, ha nem gondolkodunk egyformán? Vagy már nincs is demokrácia? Szól hozzá!
Te minek neveznéd?