Megtudtuk, hogy Kalocsa legnagyobb rendezvénye, a paprikafesztivál szeptember 8. és 10. között lesz. Az új vezetés 2019-ben azt ígérte, hogy az ország legnagyobb gasztronómiai rendezvényévé fejlesztik. Eddig nem volt semmi (szerintük, de most végre minőségi kultúra lesz Kalocsán. Hajrá!
Ehhez képest nézzük, mi is történt tavaly ezen a téren! Elsősorban a főzőversenyről beszélek, mert az a rendezvény gerince.
- Németh Jóskát, aki az egészet kitalálta, s évekig irányította is különféle formációkban, teljesen kihagyták. Ők aztán minden tudnak, majd megoldják! Lesz itt rengeteg főzőcsapat, mi leszünk a legjobbak ebben a hazában.
- No, mi lett ebből? A 2019-es közel 120 csapathoz képest 32 főzősátor árválkodott az érsekkerti sétányon. Rossz nyelvek azt is megsúgták, hogy ez is csak úgy sikerült, hogy cégeknek, civileknek könyörögtek, hogy jöjjenek már ki. Lehet, hogy egyéb ráhatás is történt, szóljatok majd hozzá! Szóval lett ám nagy fesztivál! Lehet, hogy nem sikerült a legnagyobbak közé kerülni?
- A szürkemarha főzőverseny meg elhalálozott. Élt talán 2-3 évet. Béke poraira!
- Azt is hallottam, hogy brutális helypénzt kértek az árusoktól, így aztán nem is voltak sokan.
- Közölték, mert médiában nagyon jók, hogy rekordot döntött a látogatók száma. Személyesen láttam a hátsó bejáratnál, hogy ott ücsörgött egy leányka, s ahányszor a látogató ki-vagy bejött annyiszor nyomta meg a telefonját. Aki tízszer jött-ment, azt 10 főnek számolta.
- Kóstolni nem lehetett. Hirdetünk egy országos főzőversenyt, meghívjuk a fél világot, aztán nem tudnak kóstolni. Így van ez, amikor a hatalom mindenhez (is) ért, de nem hallgat azokra, akik láttak már ilyet.
- Arról már nem is beszélek, hogy még a szemetet is szekszárdiak szedték.
De majd most! Rájöttek a hibákra, s most bevonják Németh Jóskát. Nélküle nem megy még a hatalomnak sem. Csak aztán hallgassanak is rá!
Minőségi kultúra most már bizonyosan lesz, hiszen érkezik hozzánk Bohár Dániel. Tudjátok ki ő?
Egy elhivatott Fidesz propagandista. Nagyon-nagyon nagy pénzzel ellátva.
Végre, itt a várva-várt minőség!